Büntetőjogi védelem

Büntetőjogi védelem


Teljes körű büntetőjogi védelem a büntetőeljárás minden szakaszában.

Védelem a büntetőeljárás minden szakaszában

Ha gyanúsítotti kihallgatásra idézték, előállították, őrizetbe vették, vagy tudomására jutott, hogy büntetőeljárás érintheti, célszerű mielőbb büntetőjogi védőhöz fordulnia.

A büntetőeljárásban terhelt az, akivel szemben az eljárást folytatják. A terheltet a nyomozás során gyanúsítottnak, a vádemelést követően vádlottnak nevezik.

Miért fontos a mielőbbi jogi segítség?

A védekezés szempontjából már az eljárás kezdeti szakaszában meghozott döntéseknek is jelentőségük lehet. Különösen fontos annak megfelelő mérlegelése, hogy a terhelt tesz-e vallomást, és ha igen, mikor, milyen terjedelemben és milyen tartalommal.

A gyanúsított jogosult vallomást tenni, de a vallomástételt vagy az egyes kérdésekre történő válaszadást is megtagadhatja. Arról, hogy az adott ügyben melyik döntés szolgálja leginkább az érdekeit, kizárólag az ügy körülményeinek ismeretében lehet felelősen állást foglalni. Ezért lehetőség szerint már az első gyanúsítotti kihallgatás előtt indokolt védővel konzultálni.

A büntetőeljárás szabályai, a hatósági határozatok tartalma és az igénybe vehető jogorvoslatok a jogi ismeretekkel nem rendelkező érintett számára nehezen áttekinthetők lehetnek. A védő feladata, hogy tájékoztatást adjon a terhelt jogairól és kötelezettségeiről, valamint segítséget nyújtson a következetes és megalapozott védekezés kialakításához.

Miben tudunk segíteni?

Védőként közreműködünk különösen:

  • az érdekeinek a nyomozó hatóság, az ügyészség és a bíróság előtti képviseletében;
  • a jogairól, kötelezettségeiről és eljárási lehetőségeiről történő tájékoztatásban;
  • a gyanúsítotti kihallgatásra és más eljárási cselekményekre felkészítésben;
  • a kihallgatásokon, üléseken és tárgyalásokon történő személyes képviselet során;
  • az eljárás ügyiratait és bizonyítékait vizsgálatában és értékelésében;
  • a védekezési stratégia kialakításában;
  • bizonyítási indítványok, észrevételek, panaszok és jogorvoslati kérelmek előterjesztésében.

A védelem tartalmát minden esetben az adott ügy tényeihez, az eljárás aktuális szakaszához és az Ön személyes körülményeihez igazítjuk.

Mikor kötelező a védő részvétele?

A törvény meghatározott esetekben kötelezővé teszi a védő részvételét. Ilyen különösen, ha:

  • a bűncselekményre a törvény öt évig terjedő vagy ennél súlyosabb szabadságvesztés kiszabását rendeli;
  • a terhelt személyi szabadságot érintő kényszerintézkedés hatálya alatt áll, más ügyben letartóztatásban vagy előzetes kényszergyógykezelés alatt van, illetve szabadságvesztést, elzárást vagy javítóintézeti nevelést tölt;
  • a terhelt hallás-, látás- vagy beszédfogyatékossága, kommunikációs akadályozottsága vagy kóros elmeállapota miatt védekezésében korlátozott;
  • a terhelt nem ismeri a magyar nyelvet; a terhelt más okból nem képes személyesen védekezni;a bíróság, az ügyészség vagy a nyomozó hatóság a hatékony védelem biztosítása érdekében védőt rendelt ki.

A törvény egyes külön eljárásokban és eljárási helyzetekben további esetekben is kötelezővé teszi a védő részvételét.

Meghatalmazott és kirendelt védő

Védő meghatalmazás vagy kirendelés alapján járhat el. Meghatalmazást maga az érintett, törvényes képviselője vagy nagykorú hozzátartozója is adhat.

Ha a védő részvétele kötelező, de az érintettnek nincs meghatalmazott védője, a bíróság, az ügyészség vagy a nyomozó hatóság védőt rendel ki. A kirendelt védő személyét főszabály szerint az illetékes területi ügyvédi kamara jelöli ki.

Meghatalmazott védő választásakor Ön döntheti el, hogy melyik ügyvédre bízza a védelmét, és kivel alakítja ki a védekezés stratégiáját.

Ha büntetőeljárás indult Önnel szemben, vagy gyanúsítotti kihallgatásra idézték, lehetőség szerint még az első kihallgatás előtt vegye fel velünk a kapcsolatot.

Fontos tudnivaló

Büntetőjogi képviselet és mediáció magas szakmai színvonalon. Ügyfeleink érdekeit stratégiai gondolkodással, diszkrécióval és elkötelezettséggel képviseljük.
Adatkezelési tájékoztató
Impresszum

ELÉRHETŐSÉGEINK

info@kellerlaw.hu

+36 30 899 6216
+36 30 756 8649

1051 Budapest, Széchenyi István tér 7-8. (Roosevelt Irodaház)

ÍRJON NEKÜNK

Ezt a honlapot dr. Keller Ágnes és dr. Keller Gabriella, a Budapesti Ügyvédi Kamarában nyilvántartott egyéni ügyvédek, a KELLER Ügyvédi Társulás tagjai tartják fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és kamarai szabályzatok szerint. A vonatkozó szabályok, valamint az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatás a Magyar Ügyvédi Kamara honlapján érhetők el. A Budapesti Ügyvédi Kamara honlapja itt érhető el.

© 2026 KELLER Ügyvédi Társulás. Minden jog fenntartva.

Scroll to Top